A Budakeszi Vadaspark az éjszakai erdők élővilága iránt érdeklődőket hosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal, látványetetésekkel, speciális szakvezetésekkel várja augusztus 28-án, a nyár utolsó péntek estéjén.
A Budakeszi Vadaspark különleges, szakvezetéssel egybekötött éjszakai kirándulásra invitálja a látogatókat „Állatok földön és égen” címmel. A napnyugta után induló túrákon a résztvevők betekintést nyerhetnek a hazai erdők ritkán látott éjjeli titkos és sok érdekességet rejtő életébe. A szakvezetések során a látogatók megismerkedhetnek a Magyarországon élő éjszaki állatokkal, azok egyedi szokásaival, és az erdőben ilyenkor hallható, hangok és neszek forrásaira is fény derül. A Vadaspark számos érdekes programmal készül a kíváncsi gyermekek és családjaik számára a szakvezetések és éjszakai látványetetések mellett. Ilyen lesz például a „Tapizoo-bátorságpróba” amely során a vállalkozó szelleműek próbára tehetik bátorságukat és érzékszerveik kifinomultságát, így megtapasztalva az állatok éjszaki érzékelését. Szilágyi Zsolt (Baltazár) és egy „fénycsapda” segítségével az éjjeli rovarvilág képviselőivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Az éjszakai égbolt csodáiba Rezsabek Nándor, alkalmazott környezetkutató, tudományos újságíró vezeti be az érdeklődőket. Az éjszaka során a Vadaspark több pontján is felbukkan majd Farkas Ádám zoopedagógus, aki az emberek által kevésbé kedvelt állatok különleges, sokszor lenyűgöző képességeire mutat majd rá.
A fennálló közegészségügyi helyzetre való tekintettel a Budakeszi Vadaspark minden a programra érkező látogatót kér, hogy a biztonságos távolságot tartsák meg egymástól, ajánlott a szájmaszk viselése, fokozottan figyeljenek oda a személyes higiéniára, a megfelelő kézfertőtlenítésre, ahogy ezt a Vadaspark is megteszi. A kihelyezett kézfertőtlenítőket használják bizalommal.
Ezen az estén a kapukat 19.00 órakor nyitják ki, belépőket 23.00-ig lehet megvásárolni. Legkésőbb 24.00-kor az állatok nyugovóra térnek, ekkorra utolsó látogatónknak is el kell hagynia a Vadaspark területét. A Vadasparki Éjszakára a felnőtt belépő 2600 forint, a gyermekjegy 1200 forint.
Program:
19:00 Kapunyitás
19:30 Állatok földön és égen – szakvezetés Jóba Katalinnal
20:00 Állatijó bemutató
20:15 Medve látványetetés
20:45 Sakál látványetetés
21:30 Állatijó bemutató
21:45 Farkas látványetetés
22:00 Meteorok-meteoritok-meteorit kráterek világa előadás Rezsabek Nándorral a KávéZooban
22:30 Állatok földön és égen – szakvezetés Jóba Katalinnal
23:00 Pénztárzárás
24:00 Kapuzárás
Folyamatos programok:
19.00- 24.00 Tapizoo-bátorságpróba
19.00- 24.00 Fénycsapda és éjszakai rovarászat Szilágyi Zsolt Baltazárral
19.00-24.00 Nemszeretem állatok – mozgó bemutató Farkas Ádámmal