Tavaszkezdet a Budakeszi Vadasparkban

Ahogy hosszabbodnak a nappalok és megújul a természet, a Budakeszi Vadaspark lakóinak élete is megváltozik. Egyes állatfajok szőrváltáson esnek át, mások agancsukat kezdik növeszteni, több fajnál pedig most jönnek világra az utódok.

A tavasz beköszöntével új jövevények jelennek meg a Vadasparkban, hiszen ez az évszak az állatoknál a családalapításról szól. Idén először a parasztudvar kecskéinél születtek meg az utódok: a négy kis gida születése után néhány órával már lábra állt, és árnyékként követik anyjukat mindenhova.

Nemsokára a vaddisznók és a muflonok is életet adnak kicsinyeiknek. A vadmalacok és a muflonbárányok világra jötte és az első „étkezésük” között alig fél óra telik el. Az új családtagok védelmezéséből az anyaállatok mellett a hímek is kiveszik a részüket, ezért ebben az időszakban egyáltalán nem szerencsés benyúlni a kifutókra és megpróbálni megsimogatni az apróságokat, mert ez a szülők nemtetszését váltja ki.

Akiknél éppen nem az újszülöttek körül forog a világ, azoknál is számos érdekes változás megy végbe a tavasz kezdetével. Több állatfaj – például a farkasok, szarvasok – lecseréli több rétegből álló, tömött, téli bundáját, így készül az egyre enyhébb, melegebb időjárásra. A szarvasoknál ilyenkor, a tél végén, a tavasz elején történik az agancsok elhullajtása, majd kezdődik az új agancsok növekedése. A gím- és dámbikák ágas-bogas, illetve lapát alakú fejdísze mintegy 120 nap alatt fejlődik ki, és az állat korának előrehaladtával egyre nagyobb és súlyosabb (akár 5-15 kilogrammos) lesz.

A tavasz első heteiben, napjaiban megélénkül a kihelyezett odúk és fészkek környéke, de a kisemlősök is aktívabbá válnak téli álmuk végeztével. A falevélkupacok alól nemcsak a Vadaspark kifutóin bújnak elő a nagy pelék és a sünök, hanem a kertekben, parkokban is. A sünök az ilyen falevélrakások alatt hozzák világra kicsinyeiket. Ezért kell vigyázni a tavaszi avarégetéssel, mert a meggyújtott avar közvetlenül ezekre a kis állatokra is veszélyt jelent, hiszen az összegyűlt levelek számukra „lakásként” funkcionálnak. A természetes hulladékkupacokat vagy ősszel érdemes felszámolni, vagy tavasz végén, amikor az állatok már elhagyták őket.