A tudomány szolgálatában

Az aranysakálok táplálkozási szokásait vizsgáló kutatási projektben vett részt Muci, a Budakeszi Vadaspark aranysakál nősténye. A bécsi Universität Für Bodenkulture szakemberei az állatkerti körülmények között élő aranysakálok táplálkozási szokásait vizsgálták, ami alapján a vadonélő példányok viselkedésére is következtetni tudnak.

Komoly nemzetközi karriert futott be Muci, a Budakeszi Vadaspark nőstény aranysakálja: az osztrák Universität Für Bodenkulture kutatói, Jennifer Hatlauf és Matilda Klinkhart ugyanis egy, az aranysakálok táplálkozási szokásait vizsgáló kutatásuk főszereplőjéül választották.

A két kutató a Goldschakal Projekt keretein belül a hazánkban is igen nagy számban előforduló aranysakál táplálkozási szokásait vizsgálták. Két koplalónapot követően Muci válogatott finomságokat (nyúl-, kecske- és egérhúst) kapott, a szakemberek pedig azt figyelték meg, hogy a sakál hol és hogyan kezdi meg a zsákmányt, mennyit eszik, és mit csinál az étel megmaradt részeivel. A kétnapos koplalásra azért volt szükség, hogy a korábban elfogyasztott táplálék teljesen kiürüljön a sakál szervezetéből, a kutatásnak ugyanis az aranysakál ürülékének vizsgálata is része volt – mindez azért fontos, mert az ürülék alapján a természetben élő aranysakálok táplálkozási szokásaira is könnyebb lesz majd következtetni.

Az ilyen típusú vizsgálatok jelentős segítséget nyújtanak a hazánkban és Európában egyre terjedő aranysakálok táplálkozásának és életmódjának megismerésében. Az aranysakál egyébként a folyószabályozásoknak köszönhető élőhelyvesztés miatt Magyarországon a XX. század közepére szinte teljesen kihalt, ám az 1990-es évek során délről, elsősorban Szerbia felől ismét terjedni kezdett, mára pedig már az egész ország területén megtalálható. Annak ellenére, hogy az aranysakálok már több száz éve jelen vannak a Kárpát-medencében, viselkedésükről a mai napig elég keveset tudunk. Az elmúlt évtizedekben több hazai és külföldi egyetem kutatói is foglalkozni kezdtek az aranysakál táplálkozási szokásainak megismerésével, és a fajra gyakorolt pozitív és negatív környezeti hatások feltérképezésével – ez pedig az állat természetes élőhelyének és így magának az aranysakálnak a védelmében is nagy segítséget nyújthat.

A hazánkban őshonos aranysakálról még több érdekességet tudhattok meg a Budakeszi Vadaspark és a Pilisi Parkerdő Zrt. YouTube-csatornáin található videóban:

https://www.youtube.com/watch?v=iQ3OpwFt3lU

https://www.youtube.com/watch?v=h4AZe7Xe3NY