Interjú Mr. Márciussal, avagy Szilveszterrel, a hónap állatával

A vadmacskák különlegesek és ritkán láthatók – a hónap állatával beszélgettünk.

Hogy telnek Szilveszter, a vadmacska napjai a Vadasparkban mostanában? Mit szeret enni és csinálni, hogyan vesz részt a gondozók foglalkozásain? Milyen különbségek vannak a vadmacskák és a házi macskák között? Interjút készítettünk Szilveszterrel, a hónap állatával, aki jó pár érdekességet is mesélt nekünk a fajáról.

Márciusban te lettél a hónap állata a Budakeszi Vadasparkban. Gratulálunk! A park sok látogatója ismer, de hogyan mutatkoznál be azoknak, akik még nem hallottak rólad?

  • Szilveszter vagyok, a Budakeszi Vadaspark vadmacskája, 2011-ben születtem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy én vagyok „a” vadmacska itt a parkban. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, de joggal állíthatom, hogy egy különlegesfaj képviselője vagyok.

Nocsak! Mitől különlegesek a vadmacskák? Mesélnél erről egy kicsit?

  • Ó, erről nagyon sokat lehetne beszélni! Először is attól, hogy rejtőzködő az életmódunk, ezért a szakemberek sem tudják pontosan, hányan lehetünk Magyarországon. Másodszor, ami a „magánéletünket” illeti: alapvetően magányos természetűek vagyunk, magányosan élünk. Csak február-március táján találkozunk a nőstényekkel, hogy gondoskodjunk a jövő kis vadmacskáiról. Harmadszor: különleges képességünk, hogy elég jól tudjuk álcázni magunkat, ami segít a rejtőzködésben. Szürkésbarnás színünk a fatörzset utánozza, sötét csíkjainkkal pedig a faágak árnyékának a vetületét tudjuk imitálni. Ezért is nehéz meglátni, észrevenni minket. Na, mit szólsz?

Hát ti, vadmacskák, tényleg nem vagytok mindennapiak. Ha mégis felbukkantok valahol, akkor leginkább hol, merrefelé lehet látni a fajtársaidat?

  • Hogy ne menjünk messzire a fővárostól: például a Gödöllői-dombságban. De jó pár éve a budai erdőkben is feltűnt egy-két fajtársam. Tátották is a szájukat az erdészek meg a természetvédők, nemigen láttak vadmacskát lakott területhez ennyire közel. Ezenkívül a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, Baranyában a Mecsekben, Villány környékén és a Dráva mentén, valamint az Alföldön néhány ártéri erdőben fordulunk elő. Viszont ha a természetes élőhelyünkön szeretnél megfigyelni minket, akkor nagyon szerencsésnek kell lenned, mert mi alapvetően kerüljük az embert, úgyhogy igencsak ritkán kerülünk a szemetek elé. És még valami: fokozottan védett faj vagyunk.

Milyen a viszonyotok a házi macskákkal? Végül is rokonok vagytok, nem igaz?

  • Igen, de azért van köztünk jó pár különbség. Mi nagyobbak vagyunk és tömöttebb a bundánk is, mint a házi rokonainké. Gondolj bele: mi télen-nyáron az erdőben vagyunk, hideg időben nem a kályha vagy a fűtőtest mellett alszunk, tehát át kell vészelnünk a telet, ehhez pedig szükségünk van vastag bundára. Más a színünk is: a házi macskák bundája sokféle színű lehet, a miénk, ahogy már mondtam, szürkésbarnás. De ami a legfeltűnőbb, és nekünk ez a különös ismertetőjelünk, hogy a vadmacskák farka egyenletesen vastag, a vége fekete, és található rajta 5-7 gyűrű.

Viszont ha jól tudom, egy vadmacska számára nem a legszerencsésebb, ha egy házi macskával lép frígyre…

  • Nem bizony! A vadmacskák és a házi macskák nászából származó kölykök keverékek lesznek. Ez azért nagy baj, mert tőlük is keverék utódok származnak majd, ami veszélyes, a mi, azaz a vadmacskák vérvonalára nézve, mert így felhígulnak a génjeink. És az utódok nem igazi vadmacskák lesznek, hanem vadmacska géneket is hordozó macskák. Tehát az embereknek nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne engedjék házi kedvenceiket, a házi macskákat erdők, rétek közelébe, nehogy velünk, vagyis a vadmacskákkal párosodjanak! Így segíthetnek nekünk fenntartani az igazi vadmacska fajt.

Mivel telik egy napod a Vadasparkban most, hogy nincsenek látogatók?

  • Azért most is szoktam jókat hancúrozni a kifutómban. A napokban például a gondozók közül a Jóba Kati foglalkozott velem. Egy bot végére kötözött madzagot lóbált felém, én meg „macskaügyességgel” elkaptam. Van egy fa is a kifutómban, aminek az ágain nemcsak ügyesen, de elegánsan is tudok közlekedni. Azért megnézném, ki tudná ezt utánam csinálni a vadasparki lakók közül… Talán még Rita, a hiúz. Meg persze szoktam lustálkodni is, időm van bőven.

Ha jól tudom, történt veled más is a napokban.

  • Igen, az egyik gondozó, Burányi Virág szeretett volna megmérni. Nyilván kíváncsi volt, hány kilót nyomok mostanság. Rafinált volt, mert letette a mérleget a földre, aztán kis falatokat dobált, hogy odacsábítson. Na, gondoltam, akkor játsszunk egy kicsit. Elkaptam a falatokat (a csirkehús a kedvencem, ezt csak zárójelben jegyzem meg), de a mérlegre csak egy-két lábbal álltam rá. Persze azért volt egy pillanat, amikor a teljes testsúlyommal ráálltam. Tényleg, nem tudod véletlenül, hány kilós vagyok most?

Valamivel több mint 8 kilogramm. Ez is megkülönböztet titeket a macskáktól, ugye?

  • Így van. Mi, vadmacskák, jóval „súlyosabbak” vagyunk, mint házi társaink.

Végül azt kérdezném, mit üzensz a Vadaspark látogatóinak, akik most kénytelenek távol maradni tőled és a többi lakótól?

  • Azt, hogy nagyon várom már, hogy újra jöjjenek és találkozzunk! De amíg erre nem kerülhet sor nézegessék a Vadaspark Facebook-oldalát, mert egy csomó érdekességet találhatnak rólam, rólunk, meg klassz videókat arról, hogyan telnek a napjaink a parkban mostanában.

Share on facebook
Share on email