Vadászati Kulturális Nap a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadasparkba látogatók május 4-én, szombaton, a vadászat hagyományaival ismerkedhetnek meg testközelből. A szervezők a Vadászati Kulturális Egyesülettel és a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjaival karöltve, interaktív módon mutatják be az érdeklődőknek azt a több évszázados mesterséget, amit a vadászati szakemberek a magyar kultúra szerves részeként végeznek. Az egész napos vadászati vetélkedő mellett, solymász és vadászkürt  bemutató, kisállat tréningek és természetesen a vadasparktól megszokott Állatijó Bemutatók is várják a látogatókat. A programok a belépőjegy árán felül ingyenesen látogathatók!

A Vadászati Kulturális Egyesület vadászati vetélkedője az egész család fantáziáját megmozgató feladatokkal és meglepetésekkel kecsegtet, az egész napos solymászati bemutatón pedig izgalmasan közelről lehet megtapasztalni e ragadozó madár szépségét, kecses mozgását, valamint a vadászatban betöltött szerepéről is tanulhatnak majd az érdeklődők. A látogatók megismerkedhetnek a vadászat művészi oldalát képviselő vadászkürtökkel is, amik a hagyományok szerves részét képezik. E mellett a vadászati tanösvényt végigjárva, a vadászat történelméről, az emberi kultúrában betöltött szerepéről, és a vadászkutyák speciális fajtáiról szintén bővebb ismereteket szerezhetnek.

A Vadászati Kulturális Egyesülettel tartott tematikus napnak köszönhetően immár az egész család megismerheti a vadászat több évszázadot felölelő hagyományait és természetes szépségeit is, aminek köszönhetően a XXI. századi ember életében is megjelenhet a régmúltban gyökerező szakma tudatos ápolása.

 A Vadászati Kulturális Nap részletes programja:

9:00-17:00  Egész napos vadászati vetélkedő, solymász és vadászkürt bemutató

10:00 Mosómedve tréning

11:00 – 11:30 Vadászkürt bemutató a színpadon

12:00 Állatijó Bemutató a színpadon

13:00 Aranysakál tréning

14:00 Állatijó Bemutató a színpadon

15:00 Kisragadozó látványetetés

16:00 Vadászkürtös zárás