Nagyvadak és kisragadozók között a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark több mint 10 éve indít tematikus szakvezetéseket, amelynek keretein belül szakemberek kalauzolják végig a látogatókat a vadasparkban. A tavalyi évben rekordmennyiségű, 239 vezetett bejárás indult. A látogatók és a csoportok körében is népszerű vezetett túrákon a Kárpát-medence nagyvadjait és kisragadozóit mutatják be, és bár a vadaspark munkatársai a szakvezetéseket elsősorban az óvodás és alsó tagozatos korosztálynak ajánlják, szeretettel várják a kamaszokat, a kisgyermekes családokat és az idősebbeket is. A szakvezetéseken való részvételre szinte egész évben lehetőség van, jelentkezni pedig a vadaspark látogatóbarát módon megújult honlapján lehet.

A vadasparki kulisszatitkok negyedik részében Nagy Ingrid, a vadasparki szakvezetésekért felelős zoopedagógus mesél a tematikus túrák érdekességeiről, az interaktív foglalkozásokról és a jövőbeli tervekről.

A Budakeszi Vadaspark évek óta rendszeresen indít szakvezetéseket. Más élményt nyújt egy ilyen szakvezetés, mint a Budakeszi Vadaspark többi programja? 

Az egyéni látogatás is sok izgalmas felfedezést tartogat a vadasparkban, főleg a kisgyerekes családok számára, de a szakvezetések során újabb és újabb érdekes világok nyílnak meg a résztvevők előtt. Kollégáink vezetésével a látogatók olyan információkhoz juthatnak, amelyeket egy egyszerű látogatás során, a fajleíró táblákon nem találnak meg. A program részét képezi az is, hogy a tréningezett állatainkat odahívjuk, és olyan izgalmas trükköket mutatunk be velük, amelyek nemcsak érdekesek, de az új információk befogadását is megkönnyítik. A túra résztvevői egy sor olyan élménnyel gazdagodhatnak, amire szakképzett kísérő nélkül nem lenne lehetőségük: görényt simogathatnak, makkal etethetik a vaddisznókat, és akár azok közé a szelíd szarkáink közé is bemehetnek, amelyek a látogatók kezére és vállára is ráülnek. A legnagyobb izgalmat mindig a szakvezetés végén érkező „meglepetés” állataink jelentik – velük a látogatók más körülmények között nem találkozhatnának a vadasparkban. Ezek az állatok (például a sün, a pele vagy a sikló) egészen kiskoruktól kezdve megszokták az emberek érintését, simogatását, így egészen közeli kapcsolatba kerülhetünk velük. Célunk, hogy olyan élményt nyújtsunk a látogatóknak, amelyre akár még évek múlva is emlékeznek majd.

Milyen témákat járnak körül a szakvezetések?

Jelenlegi vezetéseink a Kárpát-medence őshonos és betelepült nagyvadjait és kisragadozóit mutatják be. A nagyvadas vezetésen a résztvevők az olyan nagytestű állatokkal ismerkedhetnek meg, mint a gímszarvas, a dámszarvas, a vaddisznó, az európai őz, a barnamedve, a szürke farkas; a kisragadozós vezetés során pedig az aranysakálról, a mosómedvéről, a nyestkutyáról, a hiúzról, a rókáról, a görényről, és többféle madárról tudhatnak meg érdekességet a jelentkezők.

A túra során a látogatók különleges és ritka tollakat foghatnak a kezükbe, de megismerkedhetnek az állatok csontozatával és fogazatával is. A nagyvadas szakvezetés tulajdonképpen csak a megtekintett állatfajok tekintetében különbözik a kisragadozóstól, így ezen a vezetésen elsősorban agancsokat és szarvakat adunk a gyerekek kezébe. Ha az idő engedi, a túra végén egy rövid látogatást teszünk az állatsimogatóban is, ahol szakvezetőink megtanítják, hogyan kell egy állat közelében viselkednünk.

Kiknek ajánljátok ezeket a programokat és pontosan hogyan zajlik egy ilyen szakvezetés?

A szakvezetéseinket minden korosztálynak szeretettel ajánljuk, így a 3-5 éves korú óvodásoktól kezdve a nyugdíjas korosztályig mindenkit szeretettel várunk. Egy szakvezetés átlagosan egy óráig tart, ám ez korcsoporttól függően változhat, hiszen az egészen kicsi gyerekek nem tudnak 35-40 percnél hosszabb ideig koncentrálni. A program alaptémája az állatok biológiája köré csoportosul, vagyis az élőhelyüket, táplálkozásukat, viselkedésüket mutatjuk be, de megismerkedünk a hozzájuk kapcsolódó mondákkal, hiedelmekkel, történetekkel és más érdekességekkel is.

Vannak-e specifikus, kifejezetten egy adott csoportra fókuszáló szakvezetések?

A különböző vezetett túráinkat igyekszünk mindig egy adott korosztályhoz és érdeklődési körhöz alakítani, illetve speciális igényeket is meghallgatunk, és lehetőségeinkhez mérten megvalósítjuk az egyedi szakvezetéseket is. Előfordult például, hogy látássérült csoport érkezett hozzánk, akiknél nagyobb hangsúlyt fordítottunk a tapintásra, a hallásra és a képzelőerőre. Lehetőséget teremtünk az állatszőrök, tojások, agancsok és szarvak megtapogatására, ugyanakkor játékokkal, mesékkel, találós kérdésekkel, gondolkodtató feladványokkal is színesítjük a szakvezetéseket, hogy mindenki jó élményekkel és új tudással távozzon tőlünk.

Mennyire népszerűek a Budakeszi Vadaspark szakvezetései?

Alapvetően nagyon kedveltek ezek a programjaink. A tavalyi év során összesen 239 szakvezetés indult, ezek többségére április-június és szeptember-november között került sor. Nemrégiben készült el öt új szakvezetéses témánk, ami mind a nagyvadas körön, mind a kisragadozós túrán igénybe vehető majd. Az új témák nemsokára felkerülnek a megújult honlapunkra is, ahol majd ezekre is lehet időpontot foglalni. Dolgozunk egyébként további témák kidolgozásán is, ezek a jövőben ugyancsak színesítik majd a szakvezetéseinket.

Mi az, ami miatt te a leginkább szereted ezeket a szakvezetéseket? 

A legjobb az, hogy sosincs két egyforma szakvezetés, hiszen a téma és a csoportok érdeklődése is folyton változik. A szakvezetések mindig interaktívak, a gyerekek kérdezhetnek, és így maguk is formálják a beszélgetés menetét. Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy a gyerekek őszinte érdeklődéssel figyelnek arra, amit mondok – és ha ennek köszönhetően jobban vigyáznak majd a természetre is, akkor máris elértük a célunkat.

Mit kell tenniük azoknak, akik szeretnének részt venni egy szakvezetésen?

A szakvezetéseinkre a nyári időszakban, július és augusztus kivételével egész évben lehet jelentkezni. Az időpont-foglalásra a Budakeszi Vadaspark hivatalos honlapján van lehetőség, ahol az online regisztráció maximum egy-két percet vesz igénybe. Az regisztrációs felületet az Ovi-Suli fülön a Szakvezetések ablakra kattintva találják meg az érdeklődők, ahol az adatok megadása és elküldése után már rögzítjük is a foglalást, és a jelentkezőknek küldünk egy visszaigazoló e-mailt is.

A Budakeszi Vadasparkban naponta maximum négy szakvezetést indítanak, az elsőre 9.00‑kor kerül sor, az utolsó turnus pedig 12.00-kor indul. Jelentkezés: https://budakeszivadaspark.hu/oktatas/szakvezetes/