Környezetvédelmi Világnap a Budakeszi Vadasparkban

A minden évben június 5-én tartott Környezetvédelmi Világnap apropóján a Budakeszi Vadaspark június 1-én (szombaton) játékos ismeretterjesztő foglalkozásokkal és bemutatókkal, környezetbarát előadással várja a természet- és állatszeretőket. A programokon való részvétel a vadasparki belépő megváltásán túl ingyenes.

A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást, az összefogást, és terjeszteni a fenntartható fejlődés szellemiségét. A Budakeszi Vadaspark célja pedig a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatok bemutatásán túl a környezettudatos szemlélet terjesztése, a hazai flórával és faunával kapcsolatos játékos, interaktív ismeretterjesztés. Hiszen csak azt óvhatjuk és szerethetjük igazán, amit jól ismerünk. Így egyértelmű, hogy a vadasparkban a Környezetvédelmi Világnapra is kitaláltak valamit.

Melyik kukába kell dobnunk a papírszemetet? Miért kell külön gyűjtenünk a különböző típusú szemeteket? Mi minden újdonság készülhet a már kidobott, majd újrahasznosított dolgokból? És hogyan segíthet mindez az élővilágnak, a vadon élő állatoknak? Milyen környezetbarát szerek léteznek otthonunk rendben tartására? Mi lehet az „életciklusa” egy-egy szemétbe dobott flakonnak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapnak az érdeklődők, akik Jóba Katalin, a Budakeszi Vadaspark állatgondozójának előadását végighallgatják.

Ezen kívül természetesen lesznek Állatijó Bemutatók, valamint kisállat tréningek, kisragadozó etetések, madárgyűrűző játékok mellett, illetve a Magyar Mikológiai társaság játékos foglalkoztatókkal várja az érdeklődőket.

A Budakeszi Vadasparkban tartott Környezetvédelmi Világnap részletes programja:

10:00 –              Madárgyűrűző játékok, Tűzzománc, Gombaismereti játékok

10:00 – 10:15   Mosómedve tréning

11:00 –                 Előadás a színpadon: szelektív hulladékgyűjtés, környezetbarát tisztítószerek

12:00 – 13:00   Állatijó Bemutató a színpadon

13:00 – 13:15   Aranysakál tréning

14:00 – 15:00   Állatijó Bemutató a színpadon

15:00 –                 Kisragadozó etetés