Gyarapodtak a Vadaspark lakói

Tavasz van, így újabb kis jövevények jelentek meg a Budakeszi Vadasparkban, ahol annak ellenére is zajlik az élet, hogy egyelőre nem fogadhat látogatókat a park. Míg a tél végén kecskegidák születtek, most a hazai erdők egyetlen vadjuhféléjénél, a muflonoknál jöttek világra az utódok. Az öt kis muflonbárány születése után fél órával már talpon volt, és követelte anyjától a tejecskét. A következő két hónapban kizárólag anyatejen élő bárányok gyorsan nőnek majd: testsúlyuk a tápláló, magas ásványianyag- tartalmú tápláléknak köszönhetően gyarapszik. Jó hír az is, hogy az anyajuhok szintén egészségesek, és el tudják látni kicsinyeiket.

De a kis muflonokon kívül is érkezett új lakó a Vadasparkba. A már-már legendás Szőke utódjaként egy fehér dám bika költözött a parkba. A Soltvadkertről érkezett fiatal állat mindössze 1 éves, de ígéretes, szépen fejlett, életerős. A dámszarvasok kifutóját Szőke halála óta megerősítették, a fiatal bika nyomban birtokba is vette új lakóhelyét. A különleges szarvasnak egyelőre nincs neve, a zoopedagógiai foglalkozásokról ismert vadászgörényhez, Zseléhez hasonlóan neki is a látogatók adhatnak majd nevet egy Facebook-os szavazás keretein belül.