Ébredő erdő – Március 20-24

Lassan vége a hosszú, szürke napoknak. Melegszik az idő, nyúlnak a nappalok és egyre többet süt a Nap. Ébred a természet, ébred az erdő, a téliálmot alvó állatok előbújnak, rügyeznek a fák, bokrok és megjelennek az első tavaszi virágok.
Ilyenkor felüdülés kimozdulni a természetbe és magunkba szívni a tavasz illatát 🙂
Gyertek el Ti is Március 20-24 között és egy különleges szakvezetés keretein belül töltődjetek fel a tavaszi erdőben és ismerjétek meg, hogyan ébred fel a természet.

Ovis és iskolás csoportok jelentkezését várjuk az Ébredő Erdő tematikus hetünkre március 20-24 között bármelyik nap. Mit kap a csoport ha jelentkezik? Egy 1.5 órás (korosztálytól függően, a nagyon piciknek rövidebb) szakvezetést a Vadaspark körüli erdőben, majd pedig a Vadaspark Kisragadozó körletében. Megnézzük, hogyan ébred márciusban az erdő, hogyan nyitja ki álmos szemeit a természet egy hosszú alvás után. Egy rövid, játékos barangolással kezdünk a közeli erdőben, ahol felkutatjuk az erdő kincseit, hogy kik lakják az erdőt. Ki rágta meg azt a tobozt? Ki hagyta azt a lábnyomot? Ki vesztette el ezt a tollat?
Testközelből tapasztaljuk meg, és vizsgáljuk meg, hogy milyen jelekből tudhatjuk, hogy bizony az erdő ébredezik már.
Miután tettünk egy kis túrát a természetben, visszatérünk a Vadasparkba, hogy megnézzük közelről is az erdő lakóit is róluk is tanuljunk pár érdekességet játékosan. Megnézzük a tobozrongálás tettesét, hogy kik hullajtották el a tollaikat és hogy kik azok még, akik settenkedhetnek még az erdő mélyén.

A programra e-mailen keresztül lehet jelentkezni: szakvezetes@bkvp.hu
A program díja 14 000 Ft/csoport.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy csak korlátozott számban tudunk csoportokat fogadni a program keretein belül.

Várunk mindenkit szeretettel egy tavaszi feltöltődésre! 🙂